Reggeli után búcsút intettünk Malcontentának, s indultunk Firenze felé, természetesen az autópályán. 12 € leperkálása után rákanyarodtunk a Pistoia - Montecatini Terme útra. A távolból megpillantottuk a firenzei dóm kupoláját, kissé a párába veszve, de hívogatón, s kacéran tekintett felénk. Elbizonytalanodtunk ne ugorjunk-e be megnézni Dávidot. Firenze gyönyörű város, dobogós helyen végezne, ha meghirdetnék a városok közti versenyt. Idén a nagyhercegnőket kihagyjuk, így elhessegettük a kísértést, s robogtunk tovább szállásunk felé. Az út mentén csupa kertészet, faiskola, hihetetlen formákra nyírt, különböző színekben pompázó, kisebb és nagyobb, cserepes fa és virágköltemények. Apa boldogan nyugtázta, hogy mily nagy szerencse érte, s nem hazafelé jártunk erre, s így nem kellett a helyet megosztania egy mediterrán növénycsodával.

A GPS ma jól szerepelt, hamarosan szállásunk előtt találtuk magunkat. A sarkon, a járdára kissé felállva még parkolóhelyet is sikerült találnunk. A recepción senki, majd előkerült egy, nem túl vidám idősebb úr, biztos pont ebéd utáni sziesztájában zavartuk meg. Gyorsan kezünkbe nyomta a kulcsot, elirányított a szobánk felé, s már menne is tovább szunyókálni. Mi még a parkolóhely felől érdeklődtünk, mert a vészvillogós megoldást nem tartottuk hosszú távon kellően biztonságosnak. Nagy kézmozdulatokkal körbemutatott, parkolni bárhol lehet, a keresztutcában 200 méteres körzetben. „No problem” szállóvendégeknek ingyenes.

 Gyorsan felcuccoltunk a valaha szebb időket látott, kissé kopottas szobánkba, s irány Collodi.

 

Collodi mindössze 10 km-re található Montecatini Termétől, így egy-kettőre odaértünk.

S honnan lehet ismerős a név? Természetesen a hosszú orrú, hazudós fabáburól. Állítólag ezt a könyvet fordították le a világon a legtöbb nyelvre, s ezt nyomtatták ki a legtöbbször.( a nem vallási témájú könyvek közül) Írója Carlo Lorenzini (1826-1890), akinek az édesanyja született Collodiban, s az író gyermekkorának nagy részét itt töltötte, s hálából a szép emlékekért írói nevének felvette a Carlo Collodi nevet., s így vált ismertté.

 

 Collodiban három nevezetesség köré épül a látogatók „kizsákmányolása”.  A Pinokkió Park, a Garzoni villa és kert, illetve a lepkeház. A jegyvásárlásnál e három nevezetességet bárhogy kombinálhatod, s ennek arányában némi nemű kedvezményekhez juthatsz. Mivel az árak igen borsosnak voltak mondhatók, így Gepetto mester fia, s a mi fiunk győzött.   30 € – ért ( Felnőtt 11 €, gyerek 8 € áron) három különböző színű zsetonnal a kezünkben már roboghattunk is befelé.

 

 A parkról megoszlanak a vélemények. Kétségtelen, hogy az 1956-os kezdetek látszanak rajta. Különböző bronz szobrok, mozaik kirakások, régi lakókocsik, fafaragások mutatják be a mese egyes részeit. Csili-vili modern, trendinek számító dolgokat csak az újonnan épült múzeumban láthattunk, ahol érintőképernyőn lapozgathattunk a különböző nyelveken íródott könyvek virtuális lapjain. (sajnos magyart nem találtunk.)

A vándorszínházi kocsikban megnézhettük a korhű öltözetekbe bújtatott szereplőket.

 

  

 

Ilyen stílusú az egész, itt faragja Gepetto mester a bábuját.

Nem hagyhattuk ki a játszótéren az itthonról már ismert, ”tárcsás csúszkát”, a gondolázást, a hajó kormányzását, a labirintusban bóklászást, a cet fogain való ugrándozást…

 

Sorolhatnám. Szép természeti környezetben, nagy fák árnyékában, bambusz liget mellett sétálhattunk. Mi jól éreztük magunkat, gyerkőccel, aki ismeri a mesét, sokáig el lehet időzni, nekünk is nehezen ment a búcsúzás.

 

Itt található a világ legnagyobb Pinokkiója:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A falu, Toszkánához híven, a domboldalra kúszik fel, szűk kis utcácskákkal, s fentről néz le ránk fenségesen a Garzoni villa, más néven a 100 ablakos villa is. A kertje kívülről is csodálatosnak ígérkezik, ezért tettem egy enyhe kísérletet a meglátogatására, de 2:1 arányban leszavaztak. 

 

A villa a XVII. században épült, rengeteg illusztris vendége volt, még Napóleon is megfordult a falai közt. A parkja még lenyűgözőbb. Csodálatos növénytársulások, szökőkutak, teraszok, szoborcsoportok kápráztatják a látogatót.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Lepkeház egy üvegházban létesített trópusi kertben kapott helyet, ahol trópusi pillangók százai között sétálgathat az érdeklődő.

 

Rövid séta után újra 4 kerékre pattantunk és indultunk következő állomásunk Vinci felé.

Festői dombok, olajfaligetek közt haladtunk, mikor megpillantottuk Guidik várának, illetve a Santa Croce templomnak a tornyát.

 

 

 

 

 

 

 

 

Míg Collodi nevét az író vette fel, a Vinci név a helyet jelöli, ahol a mester meglátta a napvilágot. (nagyjából) Pontosan ugyanis nem tudni, csak annyit, hogy1452. április 15-én született a vincibeli Ser Piero és Caterina törvénytelen gyermekeként. Édesapja Ser Piero nótárius, földbirtokos családból származott, édesanyja pedig valószínűleg a család tulajdonában lévő anchianoi tanyán lehetett szolgálólány.

 

Vinci szintén egy magaslaton, hosszan elnyúló városka, körülöleli a főút, szélén parkolóval. Lépcsőn juthattunk fel a falakon belüli belvárosba. Felkaptattunk a legmagasabb ponton elhelyezkedő várhoz és szerettünk volna bemenni a Leonardo Múzeumba. Elmagyarázták, hogy a jegyet a kissé lentebb lévő Palazzina Uziellinél kellett volna megvenni, de ma már nem érdemes, mert negyed óra múlva zárnak. Így aztán maradt a kültéri nézelődés. A Guido Masi téren, ahonnan amúgy gyönyörű kilátás nyílik a környékre, található Mario Ceroli fa térplasztikája, aminek az ihletője a Vitruvius-tanulmány.