Szicíliában (az Etnán kívül) több hegység is található, természetesen nem Himalája méretűek, sőt az Alpok magas csúcsait sem közelítik meg, de igen látványos színfoltjai a vidéknek.

Siracusa és Ragusa között elterülő hegységet Iblei vagy Hyblean hegységnek nevezik. Legmagasabb csúcsa, a Monte Lauro, a maga 986 méteres magasságával. Ha hegység, akkor természetesen völgyek, szurdokok kanyonok szabdalják.

 Mivel szeretünk kirándulni, túrázni és a természet szépségeit talán még jobban kedveljük, mint az épített emlékeket, ezért egy érdekes és látványos kirándulást terveztem a mai napra.

 

Reggeli után elindultunk a Cava Grande szurdok felfedezésére. A kb. 10 km hosszú Cassibile folyócska alakította és formázta a hosszú évek során. Számos kis vízesés, kiszélesedő medencék gyönyörködtetik a fáradhatatlan látogatókat. Természetvédelmi terület, s igen büszkék rá a helybéliek.

A parkolótól egy kőbe vájt lépcsőn ereszkedtünk alá, s hamarosan megláttuk a völgy legalján zöldeskéken hívogató medencéket. Igen távol és igen mélyen. Az út nagyjából egy órás volt, ahogy közeledtünk, egyre jobban hallottuk a víz csobogását, s egyre zöldebb lett a vidék. Felejthetetlen élmény volt megmártózni a hűsítő habokban, miközben a kis vízesések csorogtak a nyakunkba, s a leánderek színesítették az amúgy is lenyűgöző vegetációt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A helybéliek már korán reggel lejönnek, piknikeznek, fürdenek kirándulnak, s csak mikor már lecsendesült a nagy hőség akkor indulnak vissza. Ezt jól is teszik, mert nekünk az egy óra körüli tikkasztó melegben igen fárasztó volt felfele az utunk. Konkrétan azt hittem, hogy soha nem érek fel és kb. 2 méterenként álltam meg, pihenni és inni. Miközben épp egy padon pihegtem és valószínűleg igen rosszul nézhettem ki, mire leginkább az utalt, hogy a lefele fütyörészve és énekelve közelgő parkőr többször is a lelkemre kötötte, hogy „relax” és „water”. Szemeteszsákkal felszerelkezve vonult lefelé és elmesélte, hogy 8 órakor ki kell sípolnia a népet a vízből és felterelni őket, utána pedig összeszedni a szemetet. Ez a munkája.

 

 A kanyontól nem messze található Noto vároasa. Egy óriási teret szegélyező platánsor enyhet adó árnyékában parkoltunk le, s pótoltuk az elvesztett energiát egy kis hazaival. ( mivel a téren nyitvalévő egyetlen bódéban semmi normális kaját nem lehetett venni.)

Majd elindultunk a város felfedezésére.

 

Noto a világörökség része, 7 másik várossal együtt „Val di Noto” néven. Az 1693-as földrengés teljesen romba döntötte a környéket, s az akkori vezetés a szisztematikus és tervszerű újjáépítés mellett döntött, s csodálatos barokk városokat hozott létre.

Caltagirone, Militello in Val di Catania, Catania, Noto, Ragusa, Modica, Palazzolo Acreide, Scicli tartozik ide.

 

A városkapun keresztül beléptünk a Vittorio Emanuel korzóra, az óvárosba. Itt valóban előkelő paloták és templomok sorakoztak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A homokkőből épült világosbarna házak között jutottunk a sok lépcsős dómhoz, ami talán a legfenségesebb volt az összes épület közül. Majd mintha egy csapásra megelevenedett volna a „ Keresztapa” esküvői jelenete, Drága autók érkeztek a templom elé, sötétöltönyös, sötétszemüveges fiatalemberek szálltak ki belőlük, majd divatos ruhákba öltözött hölgyek, urak indultak felfelé a lépcsőkön... Aztán néhány perc múlva megérkezett a legelegánsabb hófehér autó, s kiszállt belőle a menyasszony, hosszú földigérő fehér ruhájában, s édesapja oldalán kecsesen lépdelt fel a rá várakozó násznéppel megtelt épületbe.

 

 Apa (na mármint a mienk) uzsgyi utánuk loholt az „ünneplő fürdőgatyájában”, mi előbb a szemközti városháza lépcsőjéről figyeltük az eseményeket, majd mikor mindenki bevonult felbátorodtunk és bekukucskáltunk. Néhány perc múlva a „feketekabátosok” bezárták az óriási ajtót a bámész tekintetek elől. A kocsihoz visszasétálva még találkoztunk egy- két ünneplőbe öltözött, elkésett vendéggel. 

 

Innen a sziget dél-keleti csücskébe autókáztunk s Marzememinél egy jót fürödtünk a tengerben. Capo Passeronál megnéztük a világítótornyot, majd a naplementében fóliasátrak közt visszatértünk Siracusába.