GPS által rosszul támogatott

Miért is megy az ember fia (és annak családja ) Corleonéba?? Természetesen a Keresztapa című film miatt.

Corleone egy több, mint 11000 lakosú, hegyi városka kb. 1 órányi útra Palermótól. Szép, kanyargós hegyiúton kaptathattunk felfelé. Hasonlatos a vidék  a Toszkán tájakhoz, bár talán egy kissé vadabb. Kis tavak, erdők, ligetek szegélyezték utunkat. Birkanyáj legelészett az egyik domboldalon. Hamarosan elérkeztünk Ficuzza természetvédelmi területhez. Itt két felé vált az út. Az egyik a Bourbon királyok vadászkastályához Bosco di Ficcuzához vezetett, a másik halad tovább Corleone felé.

A várost jelző táblánál apa rögtön fényképet kért. Természetesen nem ő az egyetlen, aki egy ilyen fénykép miatt tette meg az utat. Majd a csalódottság sem belőle szól egyedül, mert a film béli „jeleneteket” nem találja. Persze, hogy nem mivel azokat nem itt forgatták.

A kisvároska lakói élik mindennapjaikat. A szűk járda nélküli utcácskákon gyerekek szaladgálnak, az ajtók közvetlenül az úttestre nyílnak, maffiás termékeket árulnak az üzletekben. A férfiak ülnek a kávázókban, illetve a padokon, kártyáznak, beszélgetnek. Meglepően kevés a turista. Úgy látszik, a neve ellenére sem tartozik a tömegturizmus színterei közé. Hála az égnek! Legalább látunk valami igazán szicíliait.

Az emberek igazán kedvesek, vettünk egy képeslapot, megnéztük a templomot, vettünk egy sültkrumplit  (WC-zés céljából), amit a kis szökőkúttal díszített terecskén fogyasztottunk el. Felkanyarogtunk az erődítménynek látszó nagy szikla lábához, újabb fényképek készültek apáról és a nála magasabb száraz kórókról, illetve egy a városka másik oldalán sokkal „corleonésabb” tábláról, ami a fügekaktuszok között valóban hangulatosabb volt, mint az előző kaktusztalan.

A város különben az arab időkben fejlődött sokat mind politikailag, mind pedig gazdaságilag.

Palermo és Agrigento között fél úton elterülve fontos stratégiai központ lett, innen ellenőrizték az utakat, majd a 14.század vége felé királyi birtok lett.

Látnivalói a szaracén torony, mely a11-12. században épült, a San Martino Vescovo templom, illetve egy kegyhely a Santuario della Madonna del Rosario.

A maffia történetekben gyakran előfordul, legutóbb márciusban esett szó róla, mikor egy több, mint 60 éves hullát találtak valahol a város közelében. ( még jó, hogy erről nem tudtam miközben kóvályogtunk)

Különben Al Pacino anyai nagyszülei is innen vándoroltak ki (állítólag) Amerikába. 

Miután kezdett esteledni gondoltuk ideje hazaindulnunk. Persze nem akartunk visszatérni Palermóba, s mindig ilyenkor kezdődnek a bajok. A kis fehér utak megtalálásában a GPS nem jeleskedik. Kb. 5- ször mentünk el a templom mellett, szerintem már a fél város figyelte, hogy mit keringünk, mint az a bizonyos „gólya…”.Néha olyan szűk utcákra akart minket befordítani, ahol még motorral is veszélyes lett volna, aztán jött a végzetes kanyar. Kissé meredeken és igen éles szögben kellett volna befordulnunk, s még egy pukli is magasodott az út jobb oldalán. Előtte persze többször összevesztünk és kijelentettem, hogy legközelebb vagy velem, vagy a GPS-szel megy a család nyaralni és óva is intettem magunkat a befordulástól. Mindhiába.  Felültünk. A kocsi jobb első kereke lifegett a levegőben , a hátsó is csak erős jóindulattal érintette a földet, az alja viszont békésen pihent a puklin. Apa úgy döntött, hogy nekem kell vezetnem, ő pedig majd letolja. Egy ideig próbálkozott, mikor végre jött egy fiatal srác autóval. Közölte, hogy szálljak ki majd ő kiáll. Bőgette a motort, kicsit füstöltek a gumik, de egy percnél nem telt bele több, már egyenesben is állt a járgány. Közben még a kocsiban ücsörgő fiunkkal is összehaverkodott. Majd kiugrott, alákémlelt és közölte, hogy nincs baj. Aztán megkérdezte, hogy hova is akarunk menni. Megfordult a kocsijával , s miután a pukli kihagyhatatlan volt, elmagyarázta, hogy honnan és milyen szögből közelítsük meg, majd kivezetett minket a város szélére, pedig eredetileg egyáltalán nem arra tartott. Ott még hosszasan ecsetelte, hogy majd mikor merre menjünk, amit igen hézagosan értettünk, mert az olasz nem éppen az erősségünk, majd elbúcsúzott és visszafordult.

 Szóval született itt maffia vagy sem, az emberek igen kedvesek, segítőkészek, senki nem leselkedett egyetlen bokorból sem lefűrészelt csövű puskával.

Az útkereszteződéseknél próbáltuk felidézni, hogy mit is mondhatott a srác, majd még vagy 1 órát bóklásztunk a szépséges vad vidéken, úttalan utakon.(Fehér utak kiszámíthatatlanok) Közben láttunk egy csodálatos naplementét. Egy picit aggódtunk, hogy nehogy pont akkor sötétedjen ránk, mikor éppen elfogy az út előlünk, mert néhol bizony egy markolóval az út felét kiásták, de végül szerencsésen elértünk Partinicoba, ahonnan már „komolyabb” út vitt az autópályához.

Facebook:   Csatangolók