Szerencsére a kocsi úgy vár bennünket, ahogy este otthagytuk. Reggeli, gyors bepakolás, nézelődés.

 

Montecatini Terme Olaszország legelegánsabb, Európa szerte  is ismert, gyógyfürdője, hatalmas luxus szállodákkal. A Terme Tettuccio bejáratánál elegánsan felöltözött hölgyek engedik be a fürdővendégeket. Az épület és a park gyönyörű, a legmagasabb igények kielégítésére szolgál. A park árnyas fái alól kihallatszott az élő zene, amiről a Titanic jutott az eszembe, ott lehetett ilyen fényűzés.

 

Mire kikeveredtünk az egyirányú utcák városából, majd az összes érdekességet láthattuk. Drágábbnál drágább szállodák és üzletek mellett vitt az utunk, s megállapítottuk, hogy ”Vannak, akik tudnak élni!”, s elgondolkodtunk, hogy nyugdíjas korunkban megengedhetjük-e magunknak, hogy itt kúráljuk különféle nyavalyáinkat.

 

Elképesztő tájakon haladtunk dél felé. Lágyan hajló, szelíd lejtők, olajfaligetek, szőlőskertek, s a távolban egy kis domb tetején emelkedő tornyok látványa leírhatatlan. San Giminano kihagyhatatlan!

A várból alakult városka Szent Giminano modenai püspökről kapta a nevét, ugyanis ő védte meg, Attila hunjaitól. Hajdanán fő virágzása idején 60-70 torony is ágaskodott az ég felé, majd hanyatlása idején ebből sok leomlott, jelenleg 13 tornyot láthatunk, s az Unesco Világörökség része. Autóval az épen maradt várfalakon kívül parkolhattunk és méretes kőkapukon keresztül juthattunk a szűk kövezett utcácskákra, mintha a középkorba csöppentünk volna, kaptattunk felfelé, természetesen toronyiránt.

 

 

Hamarosan megérkeztünk a látogatható toronyhoz Palazzo Communale. Bár sok a turista beléptetés nagyon gördülékenyen zajlott. (felnőtt jegy: 5€ gyerek: 4€). Az alsó szinten képeket nézegettünk (fotózni nem szabad), majd egy kis teremben el kellett helyezni a hátizsákokat, illetve minden holmit, amit az ember cipelt magával. Egy hölgy irányított, megkérdezte, hogy hányan tartozunk össze, s a megfelelő pillanatban felengedett a toronyba. Körbe- körbe haladtunk felfelé a lépcsőkön, majd egy szűk feljáróhoz értünk, ahol egy keskeny létraszerű lépcsőcskén, szűk kijáraton bukkantunk ki a napvilágra. A kilátás a környező dombokra és a városra lenyűgöző.

 

Amikor többször átbújtunk, fejünket is veszélyeztetve, a középen elhelyezkedő „gerenda” alatt, s már elegendő fényképet készítettünk, s elképzeltük, hogy milyen lehet a szemközti toronyban lakni, s kávézgatni a tetején elhelyezett széken és asztalkán, visszaereszkedtünk a holminkért. Sétálgattunk a városka utcáin, s beszívtuk az ódon házak illatát és hangulatát.

 

Hosszú út állt még előttünk, ezért búcsút intettünk Giminano püspök városkájának, megkerestük a falakon kívülre vezető kaput és folytattuk az utazást Siena felé.

 

Be kell vallanom Sienával kissé elszámoltuk magunkat. Érdemtelenül keveset hallani róla, ezért a rövidebb lélegzetvételű látnivalók közé soroltuk, s úgy gondoltuk a néhány órás látogatás elegendő lesz felfedezésére. Ez nagy- nagy tévedés! Siena gyönyörű és igen méretes. Több napos, hetes, hónapos ismerkedésre ösztönöz.

Falakkal körülvett történelmi belvárosa agyagdombok (terra di siena-agyag) magasára épült. Kocsival csak a városfalakon kívül parkírozhattunk. A kapun túl, egy árnyas kis „parkban” (várfalon) elköltöttük ebédünket, lenéztünk az új városra, megnéztük, hogyan cserélik ki egy darus kocsiból a kiégett körtét az utcai lámpában, megtöltöttük kulacsainkat (műanyag palack), s boldogan indultunk a város meghódítására. Ekkor még nem tudtuk, hogy ez igen embert próbáló feladat lesz. Az út végig emelkedik, s délidőben, mikor a helyiek már hűs szobáikba vonultak, a nap- egy keskeny fal menti sáv kivételével- szépen beragyogja. Így az összes járókelő (értsd őrült turista) ezen az árnyas részen araszolt előre. Szomjunk csillapítására betértünk egy utunkba eső, előkelő kinézetű cukrászdába, ahol sikerült hosszú várakozás után (szokatlan módon ránk sem hederítettek, biztos gondolták, hűsöljenek a lököttek) utazásunk legdrágább, s legvacakabb fagylaltját megvásárolnunk. Csöpögős szerzeményünkkel a kezünkben róttuk a métereket, kilométereket felfelé.

 

A sieniaiak Remus állítólagos fia, Senus utódainak vallják magukat, ezért címerül Róma egyik jelképét az ikreket szoptató farkast választották.

 

Caplattunk tovább a gótika fellegvárában, míg végre megérkeztük a terek teréhez, mely a világ egyik legkáprázatosabb térélményét nyújtja. Il Campo A kagyló alakban elterülő tér a középpontja felé lejt, szélén félkörívben elhelyezkedő házakkal, s minden oldalról sugarasan beletorkolló utcákkal, lépcsőkkel, sikátorokkal, a mélyén elhelyezkedő városházával, melyről kiemelkedik a Torre del Mangia102 m magas, karcsú tornya.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A csodálat és a kétségbeesés lett úrrá rajtunk. A tér téglapadlója csak úgy árasztotta magából a forróságot, árnyék még mutatóban sincs, minimum 50 fok. (fiunk szerint 100 és különben is mikor megyünk már fürödni?) Megközelíteni, netalán keresztülvágni rajta, felért volna egy sivatagi túrával. Nem is vállalkozott rá teremtett lélek. Mindenki az árnyékot kereste. Különböző vendéglátóhelyek teraszai, a szűk utcácskák szélei, a lépcsők tömve. Mi is találtunk magunknak 3 popsinyi helyet, ahova letelepedtünk, gyönyörködtünk, álmélkodtunk, elhatároztuk, hogy ide feltétlen vissza kell jönnünk. Nem véletlenül a Világörökség része, tudja az Unesco a dolgát! Gyűjtöttünk egy kis erőt a visszaútra, a dóm és a többi nevezetesség meglátogatását elhalasztottuk a bizonytalan jövőbe.

 

Így is hullafáradtan értünk a kocsihoz, a meleg teljesen kivette az erőnket. Apa pillái leragadtak, ezért sziesztába fogott a hátsó ülésen. Nekem is nehezemre esett a vezetés mind a fáradtság, mind pedig a látvány miatt. ( Szerencsére nem volt nagy forgalom a legmelegebb órákban, csak akiknek nagyon muszáj, azok közlekednek.) A 2-es számú főúton haladtunk Róma irányába.

 

A táj egyszerűen leírhatatlan. Val d’Orcia (Szintén a Világörökség része).Kisebb-nagyobb lankák, agyagdombocskák között vezet az út. Néhol lengedező búzamazők, néhol zöld legelők, olajfaültetvények, szőlők, magányos épületek, borgók a dombtetőn, a hozzájuk vezető szélfogónak ültetett ciprussorral, kígyózó utacskákkal le és fel jobbra és balra.

Festői kisvárosok és falvak. Lélegzetelállító!  A gyönyörű és egyedi táj sok reneszánsz festőt is megihletett és napjainkban is számos fényképész, író örökíti meg különböző alkotásaiban.

 

 

Ide még visszajövünk!!!!!

 

Szállásunk egy Róma külterületén lévő campingben volt aznap éjszakára. Mikor itthon megterveztem simának tűnt az odajutás, elkerülő, s délről megközelítjük, pikk-pakk. Sajnálatos módon a GPS nem így gondolta, s egyenest bevezetett a római, esti csúcsforgalomba. Célunk ráadásul valami nagyon soksávos kivezető út melletti kisebb út 18. kilométerénél volt. Háromszor ruccantunk neki, megnéztük Róma EUR negyedét a kocsiból körbe-körbe, majd újra.(ezt még korábban úgysem láttuk), majd behajtottunk egy szállodához és megkérdeztük, hogy merre is kéne menni. Végre este 11-re megtaláltuk a nemzetközi campingünket. Elfoglaltuk a bunginkat, az előtte lévő kis, fa padokkal rendelkező asztalnál megvacsiztunk, s beestünk az ágyba.