Már évek óta tervezzük, hogy Szicíliába menjünk nyaralni, csak valahogy mindig közbejött valami. Túl kicsi a gyerkőc, hosszú időre nem ildomos nagyszülőkre bízni, az út túl hosszú…sorolhatnám.

A másik nagy kérdés, hogy mivel is érdemes megközelíteni. Repülővel? Manapság a fapados járatok óriási kísértést jelentenek, vagy hajóval? Szintén megfontolandó. Esetleg a régi jól bevált vonatozás, mindig szép emlékek idéződnek fel az Inter Railes nyaralásokról. Persze ebből már talán kinőttünk, s nem is tudom van-e még egyáltalán ilyen bérlet.

 

 Minden évben más változat futott. Tavaly (2010-ben) napokon keresztül próbáltuk a legolcsóbb repülőjegyet megtalálni, de valahogy a visszaút sehogy nem akart összejönni. Aztán próbálkoztunk a szállásfoglalással, ahol az első megrendelésnél kiderült, hogy csak dombornyomásos kártyát fogadnak el. Mire persze megérkezett az új kártya, a kinézett szállások már elfogytak.

Végül úgy döntöttünk, hogy nem elég egy ilyen nagy utazást májusban elkezdeni tervezni. Jövőre belevágunk (2011), s így egy egész év a rendelkezésünkre áll majd az előkészületekre.

Persze az egész év legkorábban február környékén kezdődhet el, mert addig az ember még az előző évi élményeivel van elfoglalva, azokat a képeket rendezgeti, mutogatja az ismerősöknek.

 

Így aztán megszületett a Terv!

 

2011 júliusa (augusztusra nem érdemes tervezni, mert Olaszországban akkor vannak a nagy szabadságolások és az, az igazán főszezon. Minden zsúfolt: az utak, a szállások az árakról meg jobb nem is beszélni.)

Autóval, mert akkor annyi cuccot viszünk amennyi csak befér, s nem vagyunk kitéve a menetrendek szeszélyeinek, s az állandó cipekedés fáradalmainak. Akkor és oda megyünk, ahova épp szeretnénk.

A fáradságos, hosszú utazásért cserébe megannyi új élmény vár, s igazán izgalmasnak ígérkezik az eleddig ismeretlen, idegen tájakon végigrobogni.

Mindig édesapám mondása lebegett a szemem előtt „ Kisfiam, ha már otthon nem vagy, olyan mindegy, hogy hol vagy.”

Előre foglalt szállással, mert igaz így elveszik a spontaneitás szabadsága, vagyis az addig megyünk, amíg kedvünk van, azt nézünk meg, ami épp utunkba kerül, viszont nem járhatunk úgy, mint pár éve, mikor is Pisa 100km-es körzetén belül sehol sem találtunk szállást, nemhogy megfelelőt, semmilyet sem, s hajnali 2 órakor kénytelenek voltunk Livorno közelében a tengerparton leparkolni, s a kocsiban aludni. Ami első hangzásra nem hagzik olyan borzasztóan, sőt utólag is az egyik legklasszabb emlékként tartjuk számon, viszont ott akkor igen kétségbeejtőnek tűnt. Mi ketten a fiammal a hátsóülésre kuporodva próbálkoztunk az alvással, apa pedig a kormánynál, mert az anyósülés szintén csomagokkal volt teli. Reggel persze a tenger és a napfelkelte gyönyörű volt, Pisaban viszont állandóan ki akart csúszni a lábunk alól a talaj, s a szemünk is folyamatosan le-lecsukódott.

 

Tehát a terv megfogalmazódott, elkezdődhettek az előkészületek.