Ébredés után reggelit vásároltunk a campingben lévő kis boltban. Hja, a camping! Már nem azokat az időket éljük, mikor a kis sátrunkat felvertük valahol a félig-meddig pusztában. Igazán minden igényt kielégít. Körbejártuk. Fiam elsőre kiszúrta a játszóteret, míg ő csúszdázott én gondoltam megnézem a medencék környékét. 9 –kor nyitott, de a kapu nyitva volt. Pont a kilátásban gyönyörködtem, mikor megérkezett egy srác, s profi angolsággal közölte, hogy távozzam. Mondtam neki, hogy csak körbepillantanék, hogy hol mi van, mert 9-kor mi már elindulunk, s, hogy tudjam, ha netalán….Egyáltalán nem érdekelte a mondókám, kitessékelt,, a kiskapuig a nyomomban volt, s bereteszelte azt. Olaszoktól szokatlan rugalmatlansága láttán kissé meglepődtem, mikor rájöttem, hogy nem is olasz. Nemzetközi az egész, s az ott dolgozó fiatalok valószínű a világ minden pontjáról érkeztek nyári munkára.

Óriási fenyőfák árnyékában állnak a bungalók, s a sátrazók is hasonló környezetet élvezhettek. A mienk 2 ágyas+ 1 emeletes ágy, pici zuhanyozóval, légkondival.

Reggeli után kijelentkeztünk, majd letöltöttük az addig készült képeinket az ingyenesen használható számítógép segítségével.

Végül fél tízkor sikerült elindultuk. Igyekeztünk, mert mai szállásunk, több, mint 600 km-re a csizma orrában várt ránk , hosszú út állt előttünk..

A campingből már kihajtani is alig tudtunk, mert olyan hosszú volt a kocsisor. (Szerencsére az utunk során nem sokszor keveredtünk dugóba.) Majdnem 11 óra lett mire rendesen tudtunk az autópályán haladni.

 

Bár Nápolyban még nem voltunk, most nem terveztük be a meglátogatását, talán, majd egy másik alkalommal. Úgy döntöttünk, hogy a mai megállónk az Amalfi parton lesz, fürdőzéssel, pihenéssel töltjük.

A GPS útmutatása szerint Nocera, Paganinál hajtottunk le, s megfizettük az erre a szakaszra kijáró 13,8 € útdíjat. Majd következett egy másik autópályaszakasz, ahol a masina nem adott ki bilétát. Eddig úgy működött a rendszer, hogy beálltunk a sorba, megnyomtuk a gombot, megkaptuk a bilétát, majd fizetéskor ezt kellett odaadni az emberkének, vagy behelyezni az automatába. Hiába nyomkodtuk egyre dühösebben nem adott ki semmit. Közben persze kisebb torlódás keletkezett mögöttünk, mikor egy várakozó, kedves hölgy megunta és ránk akart tukmálni 2€-t. Kiderült, hogy nuku cetli, csak egyszerűen be kell dobni a pénzt. Persze, hogy ezt honnan kellett volna tudnunk, azt a mai napig sem sejtem. Előkotortuk, bedobtuk, s mindenki megkönnyebbülésére felnyílt végre a sorompó.

 

 Az Amalfi part csodálatos. A Sorrentói félsziget déli oldalán helyezkedik el, s egy, a hegy oldalában vájt autóúton járható be. Egyik oldalon a tenger, a másikon a magasba nyúló meredek sziklafalak. A nyaktörő szerpentineken, az autós életét az út menti magas betonpárkányok védik, hogy a nagy bámészkodásban, nehogy a több méteres mélységbe zuhanjon. (Szintén a világörökség része)

 

 

Találtunk szabadstrandot, s irány a tenger! A háttér festői színes kis házak bújtak meg a vadregényes hegyoldalakon., a mélykék tenger felől enyhülést hozó hűs szellő fújdogált. Mit nem adtunk volna, ha megállíthattuk volna az időt. Fiunk nagyon boldog volt, induláskor alig lehetett kiimádkozni a vízből.

 

Még közel 400 km volt hátra. Salernotól két út közül választhattunk, a 18-as főút, ami a tengerpart közelében vezet, illetve a déli autópálya. Mi az utóbbi mellett döntöttünk. Mikor elértük Salerno szélét méretes szemétkupacok rontották az idilli tájképet, szemeteszsákok csordultak ki a kukákból. Itthon többször hallottuk a híradásokban, hogy néha gondok adódnak ezen a területen. Kissé elbizonytalanodtunk, hogy esetleg mostantól ilyen szeméthalmok között kell majd közlekednünk. (sehol máshol nem tapasztaltunk ilyet)

 

Az autópálya nem fizetős ezen a szakaszon. Ez egy régi út, s most építik újjá. Sajnos az északon megszokott jól felszerelt parkolók is hiányoznak. Több helyen lezárásokkal, korlátozásokkal találkoztunk. Miután az Appeninnek egész Olaszországon keresztülhúzódnak, így a pálya is megszámlálhatatlan alagúttal, viadukttal 2000 méteres hegyek között tör keresztül Campanian, s érkezik meg Calabriaba, ami a csizma orrát elfoglaló régió.

 

Calabria kissé távol eső területe Olaszországnak, de nagyon szép tiszta tengerpartok, helyes kis hegyi települések találhatók errefelé. Csatoltam egy olasz videót a tartományról.(sajnos olasz nyelvű és kissé hosszú, viszont megmutatja a régió szépségét, amit szavakba önteni amúgy is nehéz volna.)

 

 

7 óra körül megálltunk, s felhívtuk a szállásadóinkat, hogy elég későn fogunk érkezni. Családi vállalkozásban működtetik az apartmanokat, s megnyugtattak, hogy mehetünk bármikor. Még világos volt, amikor megérkeztünk Briaticoba.

A városka Vibo Valentino tartományban található, ami mint egy kis félsziget nyúlik be a Tirrén tengerbe. Északról a Szent Eufémia öböl, délről pedig, a Gioia öböl határolja. Az ősi települést még a görögök alapították, s néhány km-re fekszik a környék idegenforgalmi fellegvárától, Tropeától.

 

 A GPS-be nem lehetett beírni a címet, mert nem volt hajlandó felismerni. Így a tengerparti sétányon egy büfében rögtön megkérdeztük az irányt.

A srác mondta, hogy várjunk, mert fél óra múlva érkezik ide valakije kocsival, s akkor megmutatják az utat. Persze bennünk még munkálkodtak az itthoni reflexek, dehogy vártunk fél órát, siettünk, meg egyáltalán …?

Erre előszedte a mobilját és megkereste a navigációs rendszerében az utcát, majd perceken keresztül próbált a közelében olyan utcát találni, ami a mi masinánkon is elérhető volt. Végül elindultunk…persze, több, mint fél órát kóvályogtunk, közben ránk sötétedett, s még vagy kétszer meg kellett kérdeznünk, hogy hol is vagyunk.

Mikor begördültünk az apartmanokhoz zárt ajtókat találtunk. Bóklásztunk, kopogtunk, amikor az egyik ablakból kiszólt egy ott lakó, hogy mi vagyunk-e a magyarok. Mesélte, hogy már vártak és figyelték az idegen kocsit. Átvezetett egy néhány házzal odébb található medencével, bárral felszerelt luxusszálláshoz, ahol nagy örömmel fogadtak és „welcome drinkkel” kínáltak. Nem értettük a dolgot, szabadkoztunk, hogy bocsi, de Rómából jöttünk és útépítés volt. Ők meg szabadkoztak, hogy nem vártak minket helyben és kérték, kárpótlásul fogadjuk el ez a kis frissítőt. Látszott rajtuk, hogy mennyire a tisztelnek bennünket, hogy ilyen messzire eljöttünk kocsival, s érdeklődtek, hogy hova megyünk. Meghívtak a bárba, s látszott, hogy szívesen beszélgetnének még.

Nagyon meglepődtünk és fáradtak is voltunk, így mindent megköszöntünk és kértük a kulcsokat..

Az apartman összességében jó lett volna (legolcsóbb az egész út során 39 €) 1 szoba, kis erkély asztallal, főzőrész hűtővel, egy kis zuhanyozó. Csupán egyetlen probléma volt, hogy piszkos volt. Nem értjük, ilyen fogadtatás után ez hogyan fordulhatott elő, annyira meglepődtünk, hogy még szólni is elfelejtettünk, viszont kissé kényelmetlenül aludtunk. Apa egy polifomot tett maga alá, én egy pólómat s vigyázállásban, mozdulatlanul próbáltam aludni.