Mai napunkat ismét egy bemelegítő túrázással kezdtük Pantalica necropoloisát látogattuk meg. Parkírozni az út mentén lehetett, majd a bódéban bejegyezték a 3 magyar látogatót, s kedves útbaigazítás után, térképpel felszerelkezve útrakeltünk. Közel 5000 sírkamrát vájtak a homokkő hegyoldalba, s ez az egyik legrégebbi (ie.12.sz) feltárt terület a szigeten. Keskeny ösvényen haladtunk a sírok, fügekaktuszok, néhol kellemes árnyékot biztosító fák között Egy-egy széles kőpárkányról lenézhettünk az Anapó folyócska által vájt mély szurdokvölgybe. Káprázatos látvány, a fehér sziklák és a zöld növényzet kontrasztja festői.

 

 

Lent a folyónál kempingezőkkel találkoztunk, akik nem voltak restek és lecipeltek egy méretes görögdinnyét, s ott hűtötték a vízben.

 

Következő állomásunk Palazzolo Acreide, Val di Noto egyik barokk városkája volt, szép templomokkal, s a jelenlegi városon kívül elhelyezkedő akrai romokkal. Belépő fejenként 4 €. Kis füzetet kaptunk, ami segítségével megnézhettük az ásatásokat. A 700méter magasan fekvő várost még az ie. 7. században alapították. A görög színház az ie.3.századból való,

 

 

a római korban átépítették, az ókeresztény és bizánci sírokat, sírkamrákat, homokkőbe vésett képeket nyugodtan szemlélhettük, mivel nem volt tömeg, mint a felkapottabb látványosságoknál.. Hangulatos volt az árnyas fák alatt sétálgatni. Majd visszavittük az ismertetőfüzetet a jegyszedő hölgynek s továbbutaztunk, a kanyargós utakon, a 62 km-re fekvő Caltagironéba. Már bőven a szieszta időben jártunk, így 1-2 turistán kívül, senki nem volt az utcákon, amin nem is csodálkoztunk, a rekkenő hőség miatt. Az alsóvárosban, a főtér közelében simán lehetett parkolni. A város 3 dombon terül el, s majolikagyártásáról híres. Először a lenti templomot néztük meg, majd a nagy lépcsőn (ahol épp valami Vespa kiállítás volt) felcaplattunk a felső városba, a Santa Maria al Monte főtemplomhoz. A keresztutcák a nagy lépcsőbe futnak be mindkét oldalról. Az egyik benyílóban apácák kávéztak.

 Minden egyes lépcsőfok oldalát más és más csempe borította.

 

 

 A templomok kupolája is színes kerámiával díszített.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Innen már csak kb. 30 km Piazza Armerina pontosabban a városon kívül fekvő Casale római villája. A nagy parkolóból az útmenti árusok bódéjai mellett sétálhattunk a Maximianus Herkules császár villájának maradványaihoz. A több, mint 4000m2 elhelyezkedő mozaikpadlói a világörökség részét képezik. A mozaikok plexitető alatt vannak, nehogy az időjárás kárt tegyen bennük. Mitológiai jelenetek, vadászjelenetek cirkuszi játékok szerepelnek az ábrázolások között. Valamint bikinibe öltözött, tornázó lányok a „tíz fiatal lány” termében.

A parkolóba visszatérve döntenünk kellett, hogy a sziget köldökének nevezett Enna, vagy a korábban kimaradt Catania felé vegyük az irányt. Catania mégiscsak Szicília második legnagyobb városa, így kelet felé fordultunk és az autópályán hamarosan meg is érkeztünk. Közben ébredeztek az emberek és kezdett a forgalom megélénkülni.

A város központja a Dóm tér, itt keresztezi egymást a város két fő útvonala a via Etnea illetve a via Vittorio Emanuel II.

A dóm fekete lávakőből épült, s az 1693-as földrengés után nyerte el mai barokk stílusát.

 

 

 

Előtte az elefántos kút áll, melyet szintén lávakőből faragtak 1736-ban és ez a város jelképe. Cataniaban született Vincenzo Bellini, zeneszerző, szülőházát múzeumnak rendezték be. Sajnos már zárva volt, mint ahogy a közelben található ie. 5. században épült görög színház is. A St. Nicolo templom szintén barokk stílusban épült, mint ahogy a város sok más épülete is. A nemzetközi üzletekkel tarkított főutcán elsétáltunk a városi parkhoz – Villa Bellini- ahol csodálatos délszaki növényekben gyönyörködhettünk, s az Etna közelsége és látványa ámulatba ejtett bennünket. Miközben sétálgattunk nagy dudálásra lettünk figyelmesek. Két motoros száguldott egymás mellett, végig az úttesten, az egyik ráadásul állva, vörös kendővel a nyakán, s felemelt kezében egy hosszúkás tárgyat tartott. Miután már a parkban ücsörögtünk, nagy szirénázás hallatszott, így a fantáziánk rögtön beindult, s már lelki szemeink előtt e legvéresebb vendetta jelent meg.

A park, a háttérben füstölgő Etnával, s a különleges trópusi növényeivel igen megkapó látvány volt, de ezt leszámítva Catania nem igazán nyerte el a tetszésemet. Valószínűleg a néhány nappal azelőtti kitörésből maradt hamu még szürkébbé tette a várost, mint ahogy (bár érdekesnek ígérkező) lávakőből készült épületek is. Örülök, hogy nem repülővel érkeztünk és nem itt szereztük az első benyomásainkat a szigetről, mert ez volt az egész utazásunk során a legkevésbé tetszetős hely. Persze, lehet, hogy hosszabb időt eltöltve jobban megbarátkoztunk volna vele… ez a pár óra csak a felszín megkapargatására volt elegendő. Ráadásul hazafele az Auchanban sikerült jól összevesznünk, így síri hangulatban értünk vissza, az éjszaka közepén, Siracusába.